1.rész Az érkezés

Köszöntök mindenkit az új blogon,ez egy új blogger kinézet,ezért nagyban próbálgatom milyen beállítások legyenek,a lényeg az hogy minden rész végén tetszetősebben tudtok majd hozzászólni a részhez.Ráadásul a rész alján lesz egy sor ahol a kis levél formával eltudjátok küldeni magatoknak vagy akár másoknak is a bejegyzést,a megosztás gombokkal pedig terjeszthetitek a blogot.Minél többen olvassák,annál könnyebben tudok majd írni nektek. Ha bármi eszembe jut még,szólni fogok.Nem is húzom tovább az időt,kezdjetek neki.Jó olvasást kívánok!! xxoo 

A nevem Cloé,gondolom kíváncsiak vagytok honnan jöttem és kik a szüleim,testvérem.Mindent a maga idejében elárulok ahogy előre halad a történet.

De most vágjunk is bele mindennek a közepébe,ugyanis itt állok a bátyám ajtaja előtt akit legalább 5 éve nem láttam miután beköltöztem az egyetemre.Néha napján eljött meglátogatni,csakhogy a rendszeres havi látogatásokból hosszú hónapok lettek majd szinte megszűntek.Nem tagadom,rosszul esett.Írhatott volna legalább egy levelet vagy felhívhatott volna hogy mi fontosabb dolga van mint meglátogatnia a saját kishúgát.Egy ideig igenis szomorkodtam aztán megszoktam a második félévre.
Kicsivel később összejöttem egy nagyon aranyos fiúval akit Nicknek hívtak.Ő volt életem szerelme,
ha fogalmazhatok így.Minden szabad időnket együtt töltöttük,imádtuk a közös vacsorákat a haverjaival,sokszor moziztunk,a kedvencem mégis a titkos piknikek voltak a főépület tetején ahova éjjel felosontunk állandóan...az egyik éjszaka sajnos túl messzire mentünk.Mentségemre legyen hogy szerelmesek voltunk.

 Ez most mindegy is. Ugyanis nem egyedül jöttem a városba,Texasba.A kocsiban van egy babaülés tartó,benne az én kis tündérkém alszik. Egy hete született,amint kiengedtek a kórházból lefoglaltam a repülőjegyeket kettőnknek.Nick a terhesség 8.hónapjáig tisztességesen viselkedett velem,minden a normális kerékvágásban ment tovább.Egészen addig a bizonyos éjszakáig.Hajnali 2 óra körül felhívtam mert kegyetlen hasfájásra riadtam fel.A telefonját viszont egy kedves hölgy vette fel.A mai napig tisztán emlékszem mit mondott nekem,a telefon kijelezhette ki is vagyok mert gúnyosan ennyit szólt."Szívem jobb ha új pasit keresel magadnak,Nick nem ragad le egy terhes nőnél.Találd ki mi jót csináltunk fél órával ezelőtt.Pontosan.Most éppen fürdik."-A távolból hallottam még Nick hangját.

"Te mégis ki a jó fene vagy??Add neki a telefont. Komolyan beszélnem kell vele !!!Értetlen liba!! " -Egyenesen a képembe röhögött képletesen értve.A fájdalmam elmúlt eközben."Az új csaja.Dob téged.Na pá!"-Rám csapta a telefont.Aznap éjjel álomba sírtam magamat a párnáját szorongatva.
Másnap viszont kidobtam az összes cuccával együtt.A két szobás lakásban túl nagy lett a csend és a hely ezek után.A baba miatt ez tökéletes volt,ellentétben a bérleti díjjal.Ami a csillagos ég határát súrolta szinte.A babával a pocakomban sehova se vettek fel mint munkaerőt,anyuéktól pedig nem volt képem pénzt kérni.Túl sok a tartozásom így is.Így maradt meg nekem Logan mint utolsó reménysugár.Ha ő sem fogad be,elmegyek egy anya otthonba..Ezt előre elhatároztam magamban. Muszáj neki biztos helyet nyújtanom.Nem nőhet fel az utcán.Milyen anya lennék akkor!A várost a délután folyamán körbe jártam olcsó szállásért,csakhogy rögtön elküldtek minden honnan mikor megemlítettem nekik Madisont.Beesteledett mire megérkeztem a kis cetlin levő címre.Félre dobtam az anyós ülésre.

Nagy levegőt vettem és bekopogtam erősen az ajtón.Keresztbe fontam a karomat idegesen,féltem hogyan fognak majd velem viselkedni ennyi hosszú év nem látás után.Mi van ha Logan már máshol lakik és egy nagydarab fickó fog nekem ajtót nyitni vagy ami rosszabb fel sem fog ismerni a saját bátyám.Bentről hangos kacajokat,csörömpölést hallottam.Nőni kezdett az a bizonyos gombóc a torkomban és izzadni kezdett a tenyerem.Bekukkantottam a veranda ablakán hogy biztos jó helyen vagyok-e.Egy kicsi srác integetni kezdett nekem azon nyomban.Rögtön tudtam hogy ez bizony Carlos lesz.Visszaléptem az eredeti várakozó helyemre.Csupán ennyi hallatszott ki miközben a hangot közelebbről hallottam,"Srácok aki megeszi az utolsó hot dogomat az halott ember!Értitek?!!"-Egy röhögő srác nyitott nekem ajtót aki mellesleg ellenállhatatlan szőke tincsekkel rendelkezik.Te jó ég de régen láttam.Sokkal rövidebb a haja a régihez képest.Sikerült egy másodperc alatt lefagyasztanom a mosolyát.Félre lépett,kitárva a bal karját befele invitálva engem.

Felmutattam a kezemet."Csak egy percet adj."-Elindultam az autómhoz mikor utánam szólt."Ha a táskáidat akarod behozni hagyd majd később elrendezzünk mindent.Inkább gyere be és mesélj mi történt veled az elmúlt években."-Kendall jól ismer.Kiskorunk óta elválaszthatatlanok vagyunk.
Együtt nőttem fel vele és a másik két haverjával Carlossal meg Jamessel. Hiszen gy környéken laktunk.Szinte elválaszthatatlanok voltunk egymástól amíg el nem mentem a rémes egyetemre."Ömm...tudod ez nem várhat addig."-Összeráncolta a homlokát majd utánam jött a kocsihoz."Mindig is jó voltál a meglepetésekben.Ezúttal mit rejtegetsz.Mutasd."-Poénkodott nevetve. Elhiszem hogy neki ez vicces.Földbe gyökerezett a lába mikor meglátta ki is van a kocsiban.Nem egy kutya,sem macska hanem bizony egy egy hetes kicsi lány aki éppen nagyon is éber.Az ablakhoz érintve a mutató ujját mondta habogva"Ez itt...hohohóó Logan teljesen kifog téged készíteni ha ezt megtudja."-Fülig ért a szája.Teljesen viccesre vette a figurát."Ha ezt elmondod neki,reggelre halott ember vagy.Kápizs?"-Hevesen bólogatni kezdett igenlően.Jól is tette.

Szükségem volt a képességeire.Kinyitottam a kocsi ajtót,bemászva az ülésre.Sikerült nagy nehezen kicsatolnom a baba hordozót a gyerekülésből.Kendall teljesen lenyűgözött a segítőkészségével. Rögtön a hordozóért nyúlt."Jujj de pindurka vagy.Elvégre ki kellettél hogy férj anyukád...-Vigyorogva fel lesett rám."Ha kimondod..."-Valamiért mi ilyenek vagyunk.Megértjük egymást fél mondatokból is.Megvonta aranyosan a vállát.Maga felé fordítva a kislányomat."Tudod megleszünk mi kettecskén is ugye Pindurka.Cloé!! Mától kezdve Pindurkának kell hogy hívd a kisasszonyt. Szívesen."-Elindult a járdán a ház felé."Madison(ejtsd:Medison) a rendes neve!"-Szóltam utána.Sietősen kivettem a baba táskát az anyós ülésről majd becsaptam mindkét ajtót.Lezártam a kocsit.A vállamon a nehéz táskával elég nehéz volt Kendall után futnom.Edzésben vagyok de nem ennyire!!

Éppen lenyomta volna a kilincset mikor oda kiabáltam neki,"Be kéne csempészni a.... *összeráncoltam a homlokomat annyira erősen gondolkoztam persze sikerült beleszólnia* "a Pindurkát a házba. Mégis hogy gondoltad? Értem én hogy iszonyat pici meg minden de ha magamhoz ölelem összeroppan szegényke.Nem vállalok érte kezességet.Ki van csukva!"-Mélyen a szemébe néztem."Pedig muszáj leszel.Logan úgyis velem lesz elfoglalva.Te besurransz addig a hátsó ajtón és leteszed a vendég szobában.Kéérlek kérlek."-Összekulcsolt kézzel könyörögtem neki,hihetetlen mikre rá nem vesz.Ez még csak az első napom itthon!

Kaptam egy homlok puszit.Régen mindig ezzel búcsúztunk el egymástól."Csak azért mert imádlak!Ugye nem fog telibe hányni."-Kérdezte ijedten ahogy kivette a fekete és lila hordozóból.Az olcsóbbik fajtából való,hiszen erre futotta a zsebpénzemből.A célnak pedig megfelel."Pár órája evett meg büfizett.Maximum elalszik a mellkasodon.."-Segíteni akartam neki,hogyan tartsa de még a gondolataimat is felűl múlta.Megy ez neki.Megköszörültem a torkomat."Szoríts nekem kérlek..."-Ahogy megbeszéltük,elindult a hátsó bejárathoz."Ha nem csöngetsz be én fogok!! 3...2..."-A kert végében járt addigra.Nagy levegőt vettem."Rendben megtudom csinálni.Egy csengetés az egész."-Biztattam magamat.A következő pillanatban kinyílt az ajtó és Carlos letámadott egy maci öleléssel."FIÚK ITT VAN CLOÉ!!"-Wow,ilyen szívélyes fogadtatásról álmodni se mertem volna.James félre tette a játék konzolját úgy repült a karjaimba.Elég hosszú ölelést kaptam.Logan viszont nem bukkant még elő.A fiúk beljebb húztak a hallban.James a kezembe nyomott egy kontrollert."Carlossal állok versenyben,gondoltam van kedved átvenni a helyét."-Carlosra néztem kérdőn,megvonta a vállát."Úgyis egész nap játszottunk.Csináld csak.Kimegyek Loganhez a konyhába.Csokis sütit csinált!A kedvencemet."-Vállon paskolt és kettesben hagyott minket.

Pár óra elteltével,a konyhában falatoztunk a sütin,az asztal körül ülve.Elfogyott egy fél üvegnyi fehér bor.Kizárólag hangulat javítás céljából.Én pedig poharat cseréltem Kendallel miután kiment nekem vízért.Így nem tűnt fel senkinek sem a dolog.Pont a kártya parti végén jártunk mikor gyerek sírásra lettem figyelmes.Kikerekedtek a szemeim,Kendall hangosan köhögni kezdett."Haver jól vagy?Egész este csak vizet iszol és ennyire köhögsz."-Kérdezte aggódva James.Ezen teljesen meglepődtem,
"Nincs baja.Jobb ha most mentek.Nagyon kifárasztott a repülő út.Ledőlnék aludni."-Tereltem át a témát más vizekre."Ó a hugicám álmos.Összepakolunk a fiúkkal.Menj fel tusolni nyugodtan.Tetszeni fog a szobád."-Kivette az üres poharakat a kezemből amiket elkezdtem kihordani a mosogatóba."Végülis örülök ha nem én takarítok utánatok."-Kinyújtottam rá a nyelvemet.Mind a hárman elköszöntek tőlem,jóéjszakát kívánva.

Felmentem a barnára kifestett lépcsőfordulóban,Logan azt mondta a második szoba a saroktól számítva.Kinyitva a szoba ajtaját tátva maradt a szám.
A fiúk említették mennyire szép lett,de hogy ennyire? Jól döntöttem,hogy hozzá fordultam segítségért.Itt Madisonnak(ejtsd:Medison) is lesz helye.Minden tisztálkodószert összeszedtem és kipakoltam a fürdőszobában,először pici Madit fürdettem meg majd én voltam a soros.Egy órával később mélyen aludtunk a puha ágyban.Magamhoz szorítottam Madit nehogy lezúgjon éjjel az ágyról.Utolsó gondolataim Logan körül forogtak.Mi lesz ha meglátja Madit?Hamar álomba szenderedtem.A szokáshoz híven 2 órányit bírtunk aludni,nyűgösködni kezdett a karjaimban. Kikeltem az ágyból,a mellkasomra fektetve Madit.Odasétáltam a villanykapcsolóhoz és felkapcsoltam azt.Pár kört megtettünk a szoba közepén,mintha az bármit is segített volna."Hé,babybogyóm.Éhes vagy?Kapsz tejecskét."-Leültem az íróasztal előtti fotelba,felhúztam volna a pólómat de megállt a kezem ijedtemben.A bátyám kócos,álmos fejjel nézett farkas szemet velem."CLOÉ HENDERSON anyuék egyáltalán tudnak a kis öröm zsákról amivel megajándékoztál minket?"-Hebegtem,habogtam.Mégis mit kellene erre válaszolnom?Nagy bajban vagyok.Két okból is,egy mert lebuktam,kettő mert elfelejtettem tápszert venni Madinek és most nincsen félre tett tejem.

"Itt jössz te a képbe. Nem is tudnak rólam semmit. Te híres lettél,a középpontba kerültél ennek örülök. Én maradok a megszokott csendes Cloé.Mindent megtudok magyarázni,viszont sosben vigyél el a legközelebbi éjjel nappaliba ahol lehet baba tápszert kapni."-Néztem rá könyörögve.Belebújtam a cipőmbe az ágyról pedig elvettem a baba takarót Madinek hogy ne fázzon meg kint az éjszakában.
Azt hittem Logan szóba se fog velem állni most hogy mindent tud.Helyette megölelt."Kendallel elmehettek majd reggel vásárolni baba cuccokat.Mindent én állok.Örülni fog nektek.Rendben? " kaptam egy bátyus puszit."Köszönök mindent.Ha te nem fogadtál volna be ma este a kocsiban aludtam volna vele.Sehova nem tudtam menni...te voltál az utolsó reményem."-Örökre az ölelésében akartam maradni.Vele semmi bántódásom nem eshet.


5 megjegyzés:

  1. Uristen de boldog vagyok hogy lett masik blogod! Annyira hainyzott volna!! Imadtam es szuper lett! Varom a tobbi reszt es a masikon is!!❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez hihetetlenük jól esett köszönöm!! És hamarosan hozom a folytatást csak várd ki ;*

      Törlés
  2. Nagyon jó lett! Imádomm❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés

(8.rész) Veszekedés

Sziasztok! Mivel rendesen benne vagyok ebben a történetben addig ehhez írtam még egy részt.Ez picit izgalmasabb rész lett.Következő ígérem ...