Logan szemszöge:
Cloé a kanapén fejjel lefele lóg és telefonozik.Én eközben próbálok mindent kicipelni a kocsiba.Ugyanis pár napja volt egy hatalmas vihar és a ház alapzata beázott.A munkálatok ideje alatt pedig jobb ha Madisont elvisszük máshová.Átkéredzkedtem Kendallékhez.Carloshoz mentünk volna elsőnek de nála nincs annyi szoba hogy kényelmesen elférjünk.Így maradt Kevinék háza Vegasban. Ami bő 1,5 órára van innen.Azonban Kevin lejött segíteni nekünk.Az ő kocsijába pakoltuk be a sporttáskákat meg miegymást,az én kocsim csomagtartójába pedig a biciklijeinket tettük.Beterveztünk egy hegyi túrát is ha már a közelében vagyunk.Délutánra végeztünk mindennel.Cloét sikerült kicsalnom a kocsiba Madivel együtt,
fogalmam sincs mi ütött belé.Egész nap a szobájában kuksol annak ellenére hogy Californiában vagyunk és minden nap lemehetne a tengerpartra úszni vagy akár szörfözni.Anya előre szólt,hogy nehéz dolgom lesz vele.A jóslata bejött.
Cloé szemszöge:
"Cloé Henderson tedd le a telefont különben két napig elveszem.Felnőtt vagy már."-Leparkoltunk Kevinék kertjében.Logan végig prédikálta az utat hogy mennyivel könnyebb lenne neki ha anyuékhoz mennék lakni.Én erre kiabálni kezdtem vele,védve magamat.Jól összevesztünk az biztos.
Éppen a csomagokat hordják be hármasban a srácokkal.Én viszont mozdíthatatlanul ülök itt kint a kocsiban.Ki se szálltam."Hagyjál Logan.Mindig rád kell hallgatnom ez cseppet sem fair."-Kendall kinevetett ahogy kivette mellőlem a bordó táskámat.
"Szokj hozzá.Ő a főnök plusz idősebb is.Különben tejszínhab bajusszal ébredsz majd reggel."-Rám kacsintott ahogy a vállára vette a tele tömött zsákomat.Nem bírt magával.Egye fene,lezártam a mobilomat és körbe néztem a kertben."Ha körbe néztél gyere majd be.Megbeszélni a szabályokat."-Már az ajtónál járt.Ugye tudja hány éves vagyok.Igaz?
Rögtön magához vonzott a kert végében levő vízesés.Volt mellette medence de kerti grillezős rész is.Még a végén itt maradok a felújítás után.Zsebre dugtam a pulcsiban a kezemet,előre sétálva a többiekhez.Megnéztem kell-e nekik segítség.Egyedül Kevint láttam kint.Éppen lezárta a kocsikat. Odaköszönt nekem."Menjünk,rendeltem csokis browniet.Siess mielőtt elfogy."-Tolt maga előtt a lépcső felé.Kinyitotta nekem a bejárati ajtót amit meg is tartott míg beljebb mentem.Egyszerű mégis otthonos a lakásuk.Levettem a cipőmet.Azonnal megcsapta az orromat a finom csoki illat.Kendall a kanapén feküdt feltett lábakkal és sütit zabált szó szerint,Logan addig babázott."A konyha a második ajtó után lesz ha befordulsz a sarkon."-Kicsit meglepett Kevin közvetlensége.Régen alig beszéltünk, most mégis olyan mintha közeli barátok lennénk.Félénken válaszoltam hogy ne tűnjek hálátlannak.
"Köszi az útba igazítást!"-Kimentem a mondott irányba,az asztalon pedig ott várt az ínycsiklandó brownie ami melegen volt tartva."Többször kéne ide járnom."-Mondtam magamban.Ugrottam egyet mert megjelent valaki a hátam mögött.Csak Kevin szórakozik velem.Befejeztem az utolsó falatokat majd megmostam a kezemet.Ott álltunk csendben egymással szemben,egyikünk se tudott mit mondani."Öm,Logan lestoppolta a velem való alvást,ezért Kendallnél fogsz aludni.Mindenedet felvittem,ne aggódj amiatt."-Vállon veregetett.Én pedig lefagytam.Teljesen.Nincs kedvem vele aludni.Az előbb valamilyen szabályt emlegetett kint.
Logan szemszöge:
Kevin elment a partra,mi addig otthon maradtunk.Cloénak sikerült felszöknie a magányba.Kendallel a tévét néztük punnyadva mikor felhoztam neki a témát."Te esetleg nem vettél észre valamit Cloén? Mióta hazaért teljesen kifordult önmagából."-A számba nyomtam egy tenyérnyi chips adagot.
Megvonta a vállát,magához ölelve Madit."Tudod azóta ilyen hogy Jo-val járok.Nem tetszik neki."-Igaza lehet,tényleg akkor kezdődtek a gondok vele.Újra össze kell őket hoznom.A srácok és én mindig azért szurkoltunk hogy összejöjjenek.Remek ötletem támadt."Add rá a kis cipőjét.Elmegyünk bicikli túrára.Mind a hárman."-Felpattantam a kanapéról,átugorva az egészet.Lusta voltam kikerülni.
"Hülyéskedsz?? Két hetes babával kizárt."-Jött utánam teljesen kiakadva."Figyelj,van baba hordozó amit a hátadra csatolhatsz.Semmi baja nem fog esni.De Cloét ki kell mozdítanunk valahogy."-"Te maradsz Pindurkával,én pedig elviszem őt fel a hegyekbe.Úgy jó lesz?"-Lepacsiztunk."A régi énjével hozhatod csak vissza!"-Vissza feküdtem a kanapéra Madivel és filmeztünk egy nagyot.Ő közben elaludt.Ahogy teltek az órák,maradtam a tévé nézésnél.
A film közepén bevágtak egy fontos időjárás jelentést.Az éjszakai órákban jégesőre is lehet számítani.Ez mind szép és jó,csakhogy Kendallék pólóban és ingben mentek el biciklizni.Rendesen meg fognak ázni."Mit szólsz manókám,elmenjünk enni?Igen?"-Kevin közben hazaért és hármasban vacsoráztunk.Ezek után felmentünk az emeletre és segített Madi ágyát összebarkácsolni.Fent énekeltem neki,mikor Kevin bekopogott a szobába."Jöhetek?Alszik a hercegnőnk?"-Leült mellém az ágyra.Pizsamában volt,sejtettem hogy aludni szeretne."Nagyon hisztis.Lehet lázas.Nézd meg a homlokát."-Sok orvosi sorozatot néztem,de egyikben se volt szó pár hetes babákról."Úúha szerintem az lesz,felhívom anyut mit adhatnánk be neki.Tarts ki.Én is iszonyatosan fáradt vagyok."-Adott két puszit Madi homlokára mielőtt egyedül hagyott.Lassan haza érhetnének Kendallék.Pár óráról volt csak szó.Ez öt órája történt.
Kendall szemszöge:
A kis mellékutcákon keresztül eljutottunk a hegy aljáig.Rámentünk a kijelölt bicikli útra.Gondoltam beszélgetünk picit,de legalább két hosszal előrébb járt nálam."Lassítasz kérlek?Szeretnék veled elbeszélgetni pár dologról ha már kettesben vagyunk."-Sikerült beérnem,mellette tekertem.Direkt ide se figyelt rám.Kezdett ez felbosszantani."Ha így akarod,legyen.Néma leszek.Köszönd magadnak.Én megpróbáltam."-Begyorsítottam hogy lehagyhassam.Édes volt a bosszú.Azért időről időre hátra néztem Cloéra hogy bírja-e még a tempót.Úgy negyven perc múlva csöpögni kezdett az eső.
Mellettem termett rögtön."Forduljunk vissza,fázok és esik."-Kérlelgetett.Megráztam a fejemet.
"Ameddig nem állsz velem szóba,addig biciklizni fogunk.Igen a szakadó esőben is."-Mondtam szigorú hangnemmel.Hova tűnt a régi Cloém aki imádott bohóckodni,nevetni velem? A mostani Cloé cseppet sem tetszik.

"Oké,feladom.Legyen.Mikor kipakoltál a kocsiból,valamilyen szabályról beszéltél.Mik is azok?Legfőképp minek egyáltalán."-Tovább haladtunk a kacskaringós úton át a fasoron.
"Jo-val járok.Te pedig egy időre a szoba társam leszel.Meg kell szabni a határokat.Például ha vihar van,nem kelhetsz fel a szivacsodról reszketve hogy félsz,emiatt bebújsz mellém az ágyba.Ez tilos mostantól kezdve.Ő kérte.Második szabály,ha öltözködünk azt a fürdőszobában rendezzük le hogy ne lássuk egymást ruha nélkül.A harmadik pedig nem becézhetlek.Búcsút kell mondanunk a bohóc királynőnek.Sajnálom."-Azta,annyira nem is volt ez nehéz.Megy ez nekem.Önelégülten mosolyogtam miközben vissza fordultunk az úton hogy még ma haza érjünk.Cloé szót se szólt csak szipogott.Kezdett bűntudatom lenni,átgondoltam amit mondtam.Hogy lehettem ekkora balfék.
Rendesen elszúrtam.
Rendesen elszúrtam.
"Cloé!Ne haragudj.De szeretnék Jo-nak megfelelni.Olyan kis kérések ezek,azt hittem bele mész majd."-Szóltam utána."Aha!! Mégis mit képzel magáról?A ti kapcsolatotokat úgy rontja el ahogy akarja de a miénkbe nem piszkíthat bele! Megtiltom neki!!"-Megcsuklott a hangja."Egyszerűen csak megkért rá!Miért vagy ellene?Esetleg szerettél volna előttem öltözködni vagy bármi mást csinálni?"-Ezúttal én is rákezdtem a kiabálásra.
"Ez a végleges döntésed? Jo-ra hallgatsz,mintsem a legjobb barátodra...hatalmasat csalódtam benned.Jobb ha tudod."-Itt szakadt el nálam a cérna.Be is sötétedett lassan."Utálom hogy kettőtök között kell döntenem.Viszont jobb ha tudod,inkább választom Jo-t mintsem téged!!"-Minden dühömet,erőmet bele adtam hogy gyorsabban tekerjek.Egyszerűen lehagytam Cloét.Majd hazajön egyedül.Kicsit sem érdekel innentől kezdve.Húsz perccel később begurultam a kertünkbe letámasztva a bicajomat.Felnézve az égre még mindig szakadt az a fránya eső.Bekocogtam a meleg lakásba.A nappaliban égett a lámpa csakhogy senkit nem láttam lent."Na ez furcsa.Bratyó ébren vagytok?"-Felsétáltam a lépcsőn zokniban.Benyitottam Kevin szobájába.Furcsa látványban volt részem.Logan és Kevin összebújva aludtak az ágyon,Madivel hármasban.Körbe néztem hogy mégis mi történhetett velük.Megtaláltam a lázcsillapitónak a dobozát az éjjeli szekrényen.Jó kérdés hogy vajon melyikük beteg.Megráztam Logant aki hirtelen felriadt.Felkeltve ezzel a kis bagázst.
"Tesó,hagyhattál volna minket aludni.Madi végre elaludt."-Vissza döntötte a fejét a puha párnára hunyorított szemekkel."Szólni akartam hogy haza értem.Melyikőtök lázas?"-Levettem az ázott pólómat.Kezdtem fázni.
"Ja az Madinek kellett,belázasodott.Anyud kisegített minket telefonon.Ura vagyok a helyzetnek.
Kérlek menj aludni te is."-Dörmögte félálomban lehunyt szemmel.Megvontam a vállamat."Oké,ha éjjel haza esne Cloé,ne kapj frászt."-Szinte majdnem kijutottam az ajtón mire eljutott az agyáig a teljes mondat."Mi a fenéről beszélsz?Ömlik kint az eső!"-Oké lehet kicsit túlzásba vittem a dolgot,mentségemre legyen hogy nagyon felmérgesített."Csak dumálni akartam vele,sikerült is viszonylag.A végére pedig csúnyán összevesztünk.Ott hagytam,ennyi.Mehetek?"-Állva is el tudtam volna aludni.Logan miatt ácsorognom kellett jó sokat.

"Te tiszta lökött vagy,egy nem ismeri az utakat erre fele,kettő korom sötét van kint.Mégis mit gondoltál?"-Elkezdett öltözni kinti ruhába.Összeráncoltam a homlokomat."Mit csinálsz?"
"Megkeresem a hugomat mert te voltál olyan kedves és cserben hagytad."-Kifele menet direkt nekem jött.Ez fájt."Imádkozz hogy időben megtaláljam."-Logan tiszta pipa volt.Megértem,én is az lennék ha a hugomról lenne szó.Viszont ő Cloé,mindig megoldott mindent egyey egyedül.Semmi baja nem fog esni.Elmentem lefeküdni.

Aligha mentem 10 percet,feladtam az utat.A biciklimen levő lámpa maximum 5 méterre világított el.Ez az esőben és az éjszakában szinte egyenlő a nullával.Komolyan.A vékony pólóm teljesen átázott mostanra,vacogok a hidegtől az ajkaim pedig lilák.Utálom Kendallt amiért képes volt ilyenre.
Simán itt hagyott.Remélem Jo boldog.Ő irányítja Kendallt.Kész vicc az egész.Nekem pedig helyem sincs mellettük.
Ideje szembesülni a tényekkel.Hatalmasat dörgött az ég.Megdermedtem.Kiskorom óta félek a viharoktól ha a lakásban vagyunk,a nyílt ég alatt ez a félelmem tízszeresére nőtt.Le akartam szállni a biciklimről,másképp viszont nem tudtam volna gyorsan haladni.Muszáj volt kibírnom a kellemetlen zsibbadást az alsó felemnél.Eszembe jutott merről jöttünk,ugyanazt az utat követtem mire kijutottam valamilyen útra.Jártak az autók ezért stoppoltam.Azt hiszem a harmadik kocsi állt csak meg nekem.
A biciklit betette a csomagtartóba amíg beszálltam a meleg belső térbe.Beült mellém az idősebb pasas."Rob vagyok.Szerencséd van nagylány hogy erre jártam.Itt igen furcsa alakok vannak éjszaka ami társaságban nem vészes,csak ha egy magad vagy.Hol laksz?"-Féltem válaszolni a kérdésére.Én mint nagylágy.Még mit nem.Mi van ha pont ő a rossz alak?Nincs kiút.Mobil sincs nálam.Egyedül Kendallnél volt.

"Kevin Schmidt címét ismeri?Nála lakok,fejből nem tudom megmondani a pontos címet.Ma vagyok itt először."-Kicsit félve mondtam ki.
"Ó Kevin?Jó haverom.Ezzel kellett volna kezdened.Négy utcányival lejjebb lakik.Elviszlek."-Így is lett.Megköszöntem neki becsapva a kocsi ajtaját."Vigyázz magadra jóéjt!"-Ezzel elhajtott.Logannel találtam magamat szembe. Teljesen megvoltam rémülve.Az idáig vissza tartott sírás kitört belőlem.
Odabújtam hozzá."Annyira féltem....meg hideg van."-Reszkettem a karjaiban.Bevitt a házba.Szólt hogy tegyem magam köré a takarót amit ad és menjek fürödni.Szót fogadtam neki,mára elég volt mindenből.Kilépve a fürdőszobából vártam Logant de rá kellett eszmélnem hogy lefeküdt aludni.Az ágyam és a ruháim pedig Kendall szobájában vannak.Nincs is jobb mint az első nap megszegni a szabályokat.Muszáj volt megtennem ha ruhástul akartam aludni a meleg szobában.Lassan lenyomtam a kilincset,mire az ajtó nyikorogva kinyílt.Kendall lámpafényben olvasott az ágyán.Féltem ránézni.
Szótlanul megfogtam a táskámat kihalászva belőle a kedvenc pizsimet és belebújtam felülről.A törölköző még rajtam volt,ezért semmi olyat nem láthatott.A fehérneműt pedig a fürdőben vettem fel. Ledőltem a vékony matracra amit valaki előre megágyazott nekem kedvességből.

Köhögés hangja törte meg a csendet.A könyvét félre tette az éjjeli szekrényre,majd felkelt hogy lekapcsolja a nagy lámpát.A kis éjjeli lámpája szolgálta az egyedüli fényforrást.Megpróbálkoztunk az alvással,mire eltüsszentettem magamat a sötétben.Nevetni kezdett.Ismét rám jött a tüsszenthetnék."A fenébe is Jo kérésével,gyere ide.Az ágy melegebb mint a matrac."-Mondta lágyan.Vonakodtam magamban.Elfogadjam az ajánlatát vagy sem.Ugh.A vacogásom döntött.Magamhoz vettem a párnát meg a takarót és felmásztam az ágyába.Megigazgattam a kicsi párnámat mielőtt hanyatt vágtam magamat."Lehet megfáztam."-Magamra húztam a takaróját."Hé kikérem magamnak.Nekem is kell az!"-Átkarolt a derekamnál hogy magához húzhasson.Egyetlen mozdulattal ránk húzta a vastag takaróját.Önkéntelenül ráfektettem a fejemet a mellkasára.Olyan közel volt hozzám.Az ölelgetős plüssömet pedig az átkarolás helyettesítette.Szólt volna ha zavarja,nem? Minden beszéd nélkül elaludtunk egymás karjaiban.Miért esett ez nekem jól?